2018. január 14.
Évközi 2. vasárnap
1. A héten Szent Antal apát és Árpád-házi Szent Margit ünnepe lesz.
2. Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat és a házassági évfordulójukat ünneplő Testvéreket.
3. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében szeretettel hívjuk és várjuk a kedves Testvéreket közös gondolkodásra és megbeszélésre, amelyet február 19-én hétfőn 18:30-tól tartunk templomunkban. A hatékony megbeszélés érdekében kérjük, hogy a felkészülés éveiben megvalósítható programokra vonatkozó javaslataikat január 31-ig adják le papíron a plébánián vagy bp*************@gm***.com email címen.
4. Pénteken esti szentmise után 8 óráig a papokért lesz a Szentségimádás.
5. Január 22-vel kezdődő héten lesz az Ökumenikus imahét. Ennek keretében kedden 17 órától az Erzsébettelepi templomban, csütörtökön 18 órától a Főplébánián imádkozunk együtt más felekezetű testvéreinkkel. A többi lőrinci imaalkalom 18 órakor kezdődik, részletek a plakáton olvashatók.
6. A Wlassics utcai karitász ház áprilisig minden csütörtökön 15-17 óráig tart nyitva.
7. Segítséget szeretnénk kérni az oltárterítő gondozásában, azaz mosásban, vasalásban és terítőcserében. Aki a felsoroltak közül valamelyiket tudja vállalni, kérjük, jelezze.
8. Azon jegyespárok részére, akik templomunkban szeretnék tartani az esküvőjüket, január 22-től házasságra felkészítő jegyes-kurzust tartunk. Jelentkezni a plébánián lehet.
9. Lehet kérni „Ház-áldást”, azaz lakások megáldását a sekrestyében vagy a plébánián név és telefonelérhetőség megadásával, amin keresztül az atyák időpontot tudnak egyeztetni.
LITURGIÁK RENDJE
2018.január 14- 20.
Vasárnap
Január 14. |
0700
0900 1030
1800 |
Püspök szándékáért
— —
— |
Hétfő
Január 15. |
0730 1800 |
— —
|
Kedd
Január 16. |
0730
1800 |
† barátok
† szülőkért és rokonokért |
Szerda
Január 17. |
0730
1800
|
—
gyászmise: † Mészáros István /tem:01.12./ |
Csütörtök.
Január 18. |
0730
1300
|
—
tem: † Rab Béláné |
Péntek
Január 19. |
0730 1400
1800 |
— Tem: † Mód Alajosné
† Ferenc, †Lajos és †Irén-haláluk évfordulóján |
Szombat
Január 20. |
0730
1730 1800 |
—
csendes Szentségimádás — |