Évközi 16. vasárnap – 2018. július 22.
- A héten Szent Brigitta, Árpád-házi Szent Kinga, Szent Jakab apostol, Szent Joakim és Szent Anna (Boldogságos Szűzanya szülei), és Szent Charbell Makhlouf ünnepe lesz.
- Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat és a házassági évfordulójukat ünneplő Testvéreket.
- Csütörtökön kezdődik a nagy ifisek négy napos tábora, míg a középiskolások tábora azt követő héten lesz. Foglaljuk imáinkba őket, hogy lelkiekben értékes ajándékokkal gazdagodjanak.
- Pénteken, Szent Charbell ünnepén a reggeli szentmise előtt kihelyezzük a szentéletű maronita szerzetes ereklyéjét a templomban arra az egy napra. Péntek lévén, aznap egész napos Szentségimádás lesz mise után este 10 óráig.
- Szombaton reggel 8 órától takarítjuk a templomot. Minden segítő kezet örömmel fogadunk. Köszönjük azon néhány testvérnek az önzetlen munkáját, akik hétről hétre fontosnak tekintik az Úr házának tisztán tartását.
- Michelle nővér ajándékára az erre a célra kihelyezett perselyben gyűjtünk adományt, ahová lelki felajánlásokat is várunk névvel vagy név nélkül egyaránt. Michelle nővér búcsúztatása augusztus 11-én, szombaton lesz az esti mise után.
- Elkezdtük a célgyűjtést templomunk fűtésének a korszerűsítésére, valamint a templomi mosdó bővítésére, és a templomi hittanterem bejáratának az akadálymentesítésére. Köszönettel fogadjuk erre a célra „CÉLGYŰJTÉS” címmel adományaikat a sekrestyében, az irodában, csekken vagy banki átutalással egyaránt.
- A Wlassics utcai karitász júliusban 2. és 4. csütörtökön 16-18 óráig lesz nyitva, augusztusban zárva tart.