csütörtök, szeptember 21, 2023
KiemeltKorábbi hirdetéseink

Évközi 24. vasárnap – 2021. szeptember 12.

  1. A mai nappal véget ért az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Jelen korunkban igazi öröm volt látni a nagy érdeklődést a határon innen és túl élő magyarok, a szomszéd népek és más tájakról ide érkező hívek körében. Istennek legyen hála a hazánkat megtisztelő eseményért, a Jóisten áldása legyen rajtunk, Krisztus Urunk segítse mindennapjainkat, hogy a most kapott kegyelem bennünk maradjon és gyümölcsöt hozzon!
  2. Ezen a hétvégén alapítványunk a rászorulók javára gyűjt pénzadományokat. Kérjük a kedves Híveket, hogy az adományokat a kis asztalon található Rászorulóknak borítékokban adják le a sekrestyében, hogy a szándék egyértelmű legyen. Isten fizesse meg nagylelkűségüket!
  3. A plébániai ünnepi áldozás az Eucharisztikus Kongresszus befejezte után lesz szeptember 19-én a 9 órai szentmise keretében, ami egyben plébániánk Veni Sancte miséje is.
    A Szent Margit templomban az elsőáldozók ünnepi miséje ugyanezen a napon a fél 5-ös szentmisén lesz.
  4. Az idei tanévben elsőáldozásra vagy bérmálásra készülőket kérjük, hogy az irodán vagy a sekrestyében jelezzék szándékukat.
  5. Szeptember 18-án este 6 órakor megtartjuk az első angol nyelvű szentmisét.
  6. Áron atyától szeptember 25-én az esti 6-os szentmise keretében búcsúzunk el. Emiatt ez a szombat esti mise is magyar nyelvű lesz. Áron atya ajándékára a hátul kitett perselybe gyűjtünk adományokat.