Évközi 25. vasárnap – 2020. szeptember 20.
- Ma templomunkban délelőtt kettő szentmisén és az esti misén is lesz elsőáldozás, az esti szentmisén bérmálkozás is lesz. Ma délelőtt 7, 9 és 11 órakor tartunk szentmisét.
- Csütörtökön apa-kör lesz 20 óra 21 perckor, minden édesapát szeretettel várunk a plébánia kertjében.
- Péntekenként délután 3 órától vezetett Szentségimádást tartunk.
- Most pénteken délután 5 órakor kerül sor a felolvasók megbízására imádság és rövid tanítás keretében, a kitett Oltáriszentség mellett a templomban. Akinek nem alkalmas az időpont, de szeretne továbbra is felolvasni, jelezze, keresünk pót-időpontot.
- Péntek esténként az esti mise után bibliaórákon a Bírák könyvéről elmélkedünk.
- Bibliaóra után 9 óráig folytatódik az egész napos csendes szentségimádás.
- A 2021 évben elsőáldozásra készülők számára szülői tájékoztató lesz jövő vasárnap (szeptember 27-én) fél 11-től a közösségi házban, melyre a szülőket és a gyermekeket is szeretettel várjuk.
- Az ifjúsági katekumenátusra szeptember 28-án este fél 7-től lesz az évkezdő megbeszélés a szülők és a fiatalok számára, majd október 5-én indul a felkészülés a fiatalokkal. Erre azokat a 13 éven felülieket (7. osztálytól) várjuk, akik szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozni vagy bérmálkozni.
- Október 6-án indul az ifihittan mindazon középiskolás és egyetemista fiatalok számára, akik már bérmálkoztak, vagy akik idén csatlakoznának a főplébánia ifjúsági közösségéhez.
- Szeretettel hívjuk útkereső testvéreinket az október 6-án, keddi napon induló felnőtt katekumenátusba. Ha van olyan ismerősünk, aki szeretne a hittel megismerkedni, támogassuk, hogy eljusson ezekre az összejövetelekre! Jelentkezni az atyáknál és a nővéreknél lehet.
- Október 10-én szombaton ifjúsági kirándulást szervezünk 13 éven felüliek számára. Az utazás szervezése miatt regisztrálni szükséges. Jelentkezni lehet a honlapon megadott linken.
- Egy hónappal ezelőtt felszereltünk egy szenzoros szenteltvíz-adagolót jobb oldalt hátul a templomban. A készülék megvásárlásáról szeretnénk dönteni, ezért kérdezzük a kedves hívek véleményét, hogy a vírusveszély elmúltával szívesen vennék-e ilyen készülék használatát, vagy inkább a hagyományos szenteltvíztartóra szavaznának? Szavazni a honlapon lévő, és e-mailen is terjesztett űrlap kitöltésével lehet, illetve a jövő héten papír szavazólapokat is osztunk, aki így szeretne szavazni, a járványra tekintettel hozzon tollat!