Évközi 28. vasárnap – 2020. október 11.
- Rózsafűzért imádkozunk október hónapban az esti szentmisék előtt ¼ 6-tól, illetve szerdán reggel 8 órakor.
- Pénteken este a bibliaóra után 8-tól 9 óráig papjainkért lesz csendes szentségimádás.
- Jövő vasárnap, október 18-án a missziók javára lesz országos gyűjtés.
- A vírushelyzetre és a beköszöntő hűvösebb időjárásra való tekintettel a Szent Lőrinc Kápolnában a következő hónapokban nem tartunk szentmisét. Megértésüket köszönjük.
- A templomban a vírushelyzet miatt szükséges megtartanunk a biztonságos másfél méter távolságot, ugyanakkor a hívek száma alapján ez nem mindig megoldható. Ezért a hétvégi szentmiséken a képviselőtestület tagjai segítenek az érkezőknek abban, hogy hol találnak még szabad helyet, illetve, amennyiben már megtelt a templom, akkor annak jelzésében. Amikor a templom ajtajára kikerül a MEGTELT tábla, azzal kérjük az ezután érkezőket, hogy maradjanak kint az udvaron, a kihangosítás által vegyenek részt a szentmisén, áldoztatás ezentúl is lesz a kint tartózkodók számára. Szeretettel kérjük a kedves hívek megértését, és hogy mindannyiunk érdekében engedelmesen fogadjuk el a szükséges szabályok bevezetését.
- Így a járvány újabb hullámában járva továbbra is pénzbéli támogatást kérünk a kedves hívektől, miközben megköszönjük azt a sok egyházi hozzájárulást, ami felhívásaink hatására már befutott. Aki nem tud Szentmisére járni, ami a jelen járványhelyzetben gyakran lehet indokolt lelkiismereti döntés, attól azt kérjük, hogy havi rendszerességű állandó átutalást szíveskedjék a plébánia javára beállítani. Akinek ez technikai nehézséget jelent, jelezze bátran, szívesen segítünk.
Bankszámlaszámunk: Pestszentlőrinci Főplébánia,
OTP Bank:, 11718000-20010063-00000000
Isten fizesse meg! - A testületi ülésen szóba került, hogy adjunk némi magyarázatot, miért tettük a perselyezést a szentmise végére. Ennek egyszerű járványügyi oka van: a szentmise elején kért kézfertőtlenítés értelmét veszíti, ha utána áldozás előtt pénzhez nyúlunk. Készüljünk fel arra, hogy ezt kifelé menet tegyük meg.
- Böjte Csaba árvaházait segítő közösség kérése, hogy egy gyűjtéssel támogassuk ezeket az intézményeket. A honlapunkra felteszünk egy linket, a tavaly előtti Mikulás-túráról, amelyen a közösség tagjai végig járták Erdélyt. Idén a túra ilyen formában elmarad, de a kapcsolatok megmaradtak, az árvaházak fokozottan rászorulnak a támogatásra és a közösség el is fogja juttatni a gyűjtésünket oda. Kérjük ezért, hogy a „Böjte Csaba árváinak” feliratú perselybe adakozni szíveskedjenek. Bár már másodjára kell megismételnem, remélem, ez nem tesz rosszat a vatikáni valuta árfolyamának, tehát: Isten fizesse meg!