csütörtök, szeptember 21, 2023
KiemeltKorábbi hirdetéseink

Évközi 33. vasárnap- 2021. november 14.

  1. A mai napon alapítványi gyűjtést tartunk a rászorulók részére. Közelegnek az ünnepek, adjunk abból a sok jóból, amit nekünk az Urunk adott! Ezen adományokat elkülönítve kezeljük, ezért továbbra is kérjük, hogy azokat a „Rászorultak” feliratú borítékokban a sekrestyében szíveskedjenek leadni. Isten fizesse meg nagylelkű adományaikat!
  2. Előre jelezzük, hogy a következő vasárnapon, november 21-én az egyházmegyei Karitász számára lesz Szent Erzsébet napi gyűjtés.
  3. A pénteki szentségimádáson 19-20 h között papjainkért, szerzeteseinkért, életüket az Istennek felajánlókért imádkozunk.
  4. November 20-án, Krisztus Király főünnepének előestéjén ismét közös, világméretű szentségimádáshoz csatlakozunk. A Szent Margit Templomban és a Szent Lőrinc Kápolnában 17 és 18 óra között lesz szentségimádás, az Ibolya utcában szentmise után, 18-19 óra között, a Főplébánián szintén a Szentmisék rendjére tekintettel 17:30 és 18:30 között.
  5. Keddenként újra imádkozzuk a pápa által elrendelt misekönyörgéseket a járvány csillapodásáért.
  6. November 19-20. között ismét papírgyűjtést tartunk. A konténer a szokott helyen, a templom Petőfi utcai oldala mellett lesz elhelyezve. Kérjük a kedves Híveket, hogy a meghirdetett kezdési időpont előtt ne hozzanak papír, mert a tárolásra – különös tekintettel az építkezésre is – nincs módunk.
  7. Mint mindig, most is buzdítunk mindenkit, aki egészséggel, erővel jól megáldott, idővel is rendelkezik szombat délelőtt, csatlakozzon a templom takarítását, szépítését végző csapathoz, az Úrnak szolgálni ajándék!