csütörtök, március 28, 2024
KiemeltKorábbi hirdetéseink

Nagyböjt 3. vasárnapja 2021. március 7.

1.              A Bíboros atya járványügyi rendelkezéseiből idézzük: „a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárnunk, ezért a nyilvános istentiszteletek 2021. március 8., hétfőtől az egyházmegye egész területén szünetelnek.”

Plébániánkon ez az alábbiakat jelenti:

– Szentmisék.

Hétfőtől vasárnapig minden reggel fél 8-kor lesz youtube-on közvetített szentmise.

A vasárnapi szentmise ünnepélyesebb lesz, orgonával, stb, és kovidviselt ministránsokat is szeretettel várunk előzetes megbeszélés alapján. A válságra tekintettel idősebbek is jöhetnek ministrálni, amennyiben védettek a járványtól.

A youtube-ot természetesen utólag is meg lehet nézni, de ez vasárnap sem kötelező. Vasárnap kb. egy órányi imádság kötelező, akinek segítség a közvetített szentmise, éljen vele, de családi keresztút vagy Rózsafüzér is jó megoldás lehet.

Este csak péntekenként közvetítjük a szentmisét, egyben előtte a keresztúttal és utána a bibliaórával/evangelizáció iskolájával.

Értelmezném a főpásztori rendelkezést: a “nyilvános szentmisét” szüntette meg, tehát azt, ahová bárki kérdés nélkül jöhet. Megbeszélés alapján azok, akik tudják, hogy jöhetnek, eljöhetnek, alapjában ministránsok és a nővérek. Őket látni fogjátok a jutyúbon…

– Szentségimádás.

Az egész napos szentségimádást áttesszük péntekről vasárnapra. 9 órakor kitesszük az Oltáriszentséget, és este 7-ig kinn lesz.

Hétköznapokon (és szombaton) 9 és 12 óra között tervezünk szentségimádást. Ez nyilvános, várjuk a testvéreket, viszont meg is kell szervezni. A papság 9-10-ig vállalja az Oltáriszentség őrzését, mivel temetések egyebek miatt még egy óra túl nagy bátorság volna.

FELELŐSÖKET KERESÜNK, akik örökbe fogadnak egy-egy idősávot. 10 órakor, amikor az Oltáriszentséget kitett pap föláll, vár valakit, aki átveszi tőle az őrzést, és elmondja, hogy meddig tudta megszervezni, tehát 11-ig vagy 12-ig.

A vasárnapot Interneten szervezzük, közzé fogunk tenni egy google-táblázatot, ahová a vállalkozók föliratkozhatnak.

– Áldoztatás

A Nagyhéten tervezünk áldoztatást, de meglátjuk. Valószínűleg a templomudvaron lesz, ahogy a járvány és az időjárás engedi.

– Gyóntatás

Mihelyst az időjárás engedi, találunk rá időpontot a templomkertben. 1 hét türelmet kérünk, de addig is megbeszélt időpontban bárkit fogadunk

– Keresztút

Pénteken negyed 6-tól tervezzük közvetíteni youtube-on.

Kérünk az eddigi vállalkozó közösségekből max. 3 főt, akik sorban fölolvassák az állomásokat az ambótól. Nyilván jó, ha védett személyek, de ebben az esetben teljesen nem ragaszkodunk hozzá, mert 3 fő azért tud távolságot tartani…

17 órától kiteszem az Oltáriszentséget, de ebben az esetben zárt templomban, ahová a keresztutat vezető személyek a sekrestye felől jöhetnek.

– Egyéb szertartások

A keresztelő és az esküvő meghívásos rendezvény, tehát nem “nyilvános istentisztelet”, így megtartható, a részleteket egyeztetjük azokkal, akik kérik.

Most ezeket látom, kérdésekre szívesen válaszolok, ill. így, a listán keresztül is kérek vállalkozókat, akik 1-1 napon szentórát tudnak vállalni. Idősek csak akkor, ha már megkapták mindkét oltást. Isten óvjon mindannyiunkat!

2.              Az oltással kapcsolatban, ami a legfőbb földi reményünk a járványtól való megszabadulásra, az „engedelmesség” erényére emlékeztetem a testvéreket. Nincs olyan egyházi dogma, hogy a vakcinák hatásosak, az viszont benne van az egyház erkölcsi hagyományában, hogy tisztelnünk kell a nálunk tájékozottabbakat. Az élőszóban és a médiában megnyilatkozó orvosok, járványügyi szakemberek egybehangzóan regisztrációra és védőoltásra biztatnak bennünket. Ezt ne hagyjuk figyelmen kívül!

3.              Ma gyűjtünk a Katolikus Iskolák javára. A testvérek adományaira utalás formájában is számolunk, a közleménybe írják be, hogy „a katolikus iskolák javára”. Bankszámlaszámunk:

Név: Pestszentlőrinci Főplébánia

Bankszámla szám: OTP Bank 11718000-20010063

4.              Március 7-14-ig tartós élelmiszereket gyűjtünk templomunkban, nehezen élő testvéreink részére. Az adományként hozott hűtést nem igénylő élelmiszereket a bal oldali Szent Antal szobor elé lehet helyezni vasárnap a szentmisék előtt, illetve a többi napokon a Szentségimádás ideje alatt.

A szeretettel adott adományaikat plébániánk Karitász csoportja fogja eljuttatni a rászoruló családoknak. Isten áldja meg az adakozókat!