Author: Cseh Áron

Hírek

A nagyheti szertartások rendje templomunkban

A nagyheti szertartások rendje az alábbiakban olvasható. Mindenkinek áldott készülődést kívánunk!


 

Virágvasárnap

Szentmise 7 órakor, 9 órakor, fél 11-kor, valamint este 18 órakor.

 

Nagcsütörtök

Reggel 8 órától zsolozsma, majd este 18 órakor szentmise az Utolsó vacsora emlékére. A szentmise után gyóntatás, majd este 22 óráig virrasztás.

 

Nagypéntek

Reggel 8 órától zsolozsma majd gyóntatás, utána este 18 óráig egész napos Szentségimádás. Délután 15 órakor Passió – keresztút, majd este 18 órától Urunk szenvedésének ünneplése, utána gyóntatás, és virrasztás este 22 óráig.

 

Nagyszombat

Reggel 8 órától zsolozsma majd gyóntatás, utána este 18 óráig Szentsír látogatás.

A VIGÍLIA MISE este fél 8-kor, a tűzszenteléssel kezdődik, majd körmenet.

Hozzunk magunkkal gyertyát!

 

Húsvétvasárnap

Szentmise 7 órakor, 9 órakor, fél 11-kor, valamint este 18 órakor. Az ételszentelés a 9 órai szentmise végén lesz.

 

Húsvéthétfő

Szentmise reggel fél 8-kor és este 18 órakor.

 

Hírek

A húsvéti ünnep történései

A negyven napos várakozás és az öt hosszú nagyböjti hét végére elérkezünk virágvasárnaphoz, amikor azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus bevonult Jeruzsálembe, és ezzel kezdetét veszi a nagyhét.


 

NAGYHÉT

Virágvasárnappal, Urunk messiási bevonulásának ünneplésével kezdődik a nagyhét. Már a IV. század végén megtartották Jeruzsálemben ezt az ünnepet. Az Olajfák hegyén gyűltek össze a keresztények, majd szentírási szakaszok olvasása után körmenetben kísérték végig a városon a püspököt. A gyermekek olaj-, fa- és pálmaágakat vittek magukkal. A VIII. századtól nyugaton is ismerték már ezt a szertartást.

Rómában Nagy Szent Leó pápa idejében Jézus szenvedése állt a liturgia ünneplésének középpontjában. A századok folyamán ez megmaradt. Ezért a mai liturgiában az ünnepi mise előtt van a pálmasznetelés, és az evangélium helyén Jézus szenvedéstörténete a liturgikus évnek megfelelően, ebben az évben Szent Lukács Evangéliumából.

A nagyhét köznapjain, hétfőn, kedden és szerdán az olvasmányok a Messiásról szóló, úgynevezett Ebed Jahve énekek Izajás prófétától. A húsvét előtti eseményeket – az utolsó vacsora előkészítését és Júdás árulását – e három nap evangéliuma beszéli el.

A nagyhéthez tartozik még nagycsütörtök délelőtt a püspöki székesegyházakban végzett olajszentelési mise. Ekkor együtt misézik az egyházmegye papsága főpásztorával, és megújítja a papszenteléskor tett ígéretét, valamint a főpásztor megáldja a katekumenek olaját (a keresztség kiszolgáltatásához), a betegek olaját (a beegek szentségéhez) és a krizmát (a püspök- és papszentelés alkalmával, valamint a templom szentelésekhez).

 

A HÚSVÉTI SZENT HÁROM NAP

Nagycsütörtökön az esti szentmisével kezdődik a húsvéti szent három nap ünneplése, amikor az Oltáriszentség alapítására emlékszik az Egyház, majd az esti-éjszakai órákban együtt virraszt az Olajfák hegyén értünk vérrel verejtékezett Krisztussal.

Nagypénteken a népi hagyománynak megfelelően a délutáni órákban végigjárjuk Urunk szenvedésének útját, a keresztutat, vagy meghallgatjuk Jeremiás siarlmait. Az esti liturgián megváltásunkat ünnepeljük. Jézus szenvedéstörténetét éneklik Szent János evangéliuma szerint, majd a kereszthódolat következik. A mai napon külön jelentősége van a szentáldozásnak, hogy megköszönjük a megváltás ajándékát Urunknak, Jézus Krisztusnak. Ezt XII. Piusz pápa rendelte el 1955-ben.

Nagyszombaton Urunk sírjánál virraszt az egyház. Ekkor hosszabb-rövidebb időt tölthetünk el imádságban.

 

A HÚSVÉTI SZENT IDŐ

Az esti-éjszakai órákban kezdődik a húsvéti vigília ünneplése: a húsvéti gyertya megáldása, a húsvéti örömének (Exultet), az olvasmányok, a keresztség liturgiája és a szentmise. Ezen az éjszakán szolgáltatják ki a beavató szentségeket (keresztség, bérmálás, Eucharisztia) azoknak, akik végigjárták a katekumenátus útját. A helyi szokásoknak megfelelően a mise után vagy vasárnap tartják a feltámadási körmenetet.

Húsvétvasárnap Urunk feltámadását ünnepeljük kiemelt módon, nyolc napon keresztül, de egészen pünkösdig az Úr feltámadása feletti öröm járja át az Egyházat.

Szent Ágoston így foglalja össze az ünnep jelentőségét:

Szenvedésével az Úr átment a halálból az életbe, és nekünk, hívőknek megnyitotta az utat feltámadásával, hogy mi is átléphessünk a halálból az életbe.

Húsvét nyolcada fehérvasárnappal az Isteni irgalmasság vasárnapjával zárul.

 

Adoremus, XVI. évfolyam 4. szám
Hírek

Elhunyt Olofsson Placid atya

Életének 101., papságának 78. évében 2017. január 15-én, vasárnap este visszaadta lelkét Teremtőjének Olofsson Placid atya, bencés szerzetes – tájékoztatta szerkesztőségünket Urr Ipoly OCist plébános-házfőnök.

Olofsson Károly, szerzetesi nevén Olofsson Placid 1916. december 23-án született Rákosszentmihályon.

Édesapja, Olofsson Gusztáv középiskolai tanár volt Budapesten, édesanyja, Reihardt Jusztina tolnai sváb családból származott. Kisgyermekkorát Rákosszentmihályon töltötte, 1926-ban költöztek be a fővárosba. Az elemi iskola négy évének elvégzése után a nyolcosztályos budapesti Szent Benedek Bencés Gimnáziumba iratta be édesapja, ahol külön engedéllyel tizenhat és fél évesen érettségizett. Osztályfőnöke a neves bencés szerzetes, Szunyogh Xavér Ferenc volt. Középiskolás korában nagy hatást gyakorolt rá a tanintézmény és a cserkészet szellemisége. 1931-től részt vett az 1933-ban Gödöllőn rendezett világdzsembori előkészítésében.

Miután leérettségizett, 1933-ban belépett a Szent Benedek-rendbe. Pannonhalmán teológiát, a müncheni Lajos Miksa Egyetemen német nyelvet tanult 1935-től. Ezt követően Magyarországon magyar–német–bölcselet szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett 1939-ben. Ugyanezen évben szentelték pappá.

Egy évig káplánként működött Győrszentivánban, innen hívták be mint tartalékos főhadnagyot tábori lelkészi szolgálatra. 1941-től tizenegy hónapig szolgált a komáromi hadikórházban. Mivel beszédeiben a közkatonákat védte egyes tisztek megengedhetetlen viselkedésével szemben, 1942-ben lefokozták és leszerelték. Ezt követően a rend soproni, majd pápai gimnáziumában tanított.

1945 augusztusában rendi elöljárói abba a budapesti gimnáziumba helyezték át, ahol korábban ő is tanult, és ezzel egyidőben a Slachta Margit-féle Szociális Testvérek Társasága egyházi tanácsadójának nevezték ki. Mivel részt vett az akkori választási küzdelmekben, a baloldali újságok sajtóhadjáratot indítottak ellene. A főapát ezért áthelyezte Pannonhalmára, remélve, hogy így kevesebb figyelem irányul rá. Itt tartóztatták le 1946. június 5-én.

Néhány hétig az Államvédelmi Hatóság emberei hallgatták ki és próbáltak vallomást kicsikarni belőle egy nagyszabású koncepciós per megindításához, majd szovjet kihallgatók kezére adták. A szovjet katonai bíróság koholt vádak (terrorcselekmény) alapján a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő tíz évig tartó szabadságvesztésre ítélte, a Gulágra internálták (1946). Hamarosan itt is megtalálta életcélját: „Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rám talált az életfeladatom.”

1955 novemberében térhetett haza Magyarországra. Szabadulását követően nem kapott működési engedélyt sem papként, sem pedig tanárként. Kezdetben fizikai munkás volt egy pesterzsébeti ládagyárban, majd tizenkét évig az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI) dolgozott betegszállítóként, később mosodai munkásként, végül mosodavezetőként. 1969-től a Korányi-szanatórium mosodájának vezetésével bízták meg, innen ment nyugdíjba 1977-ben.

Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta. A hetvenes évek közepétől kisegítő lelkészként működött a Budai Ciszterci Szent Imre-plébánián.

2014-ben platinamiséjét ünnepelhette a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában.

1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 2003-ban a Hit Pajzsa kitüntetésben részesült, 2005-ben Magyar Örökség díjjal-, 2006-ban Pro Ecclesia Hungariae-díjjal-, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

2016. október 23-án átvette a Magyar Becsület Rend kitüntetést.

Placid atya kérésére 2016. december 18-án, szeretett plébánia közössége szervezésében, a budai ciszterci Szent Imre-templomban hálaadó szentmisét mutattak be élete száz éve kegyelmeiért.

Placid atyát kívánsága szerint Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra.

 

A budai ciszterci Szent Imre-plébánia, ahol a hetvenes évek elejétől volt 35 éven át kisegítő lelkész Placid atya, hálaadó szentmisén ünnepelte 100. születésnapja alkalmából, 2016. december 18-án szeretett papját.

Placid atya homíliája a búcsúzó üzenete volt. „Tavaly nem mertem ígérni, hogy találkozunk még” – kezdte beszédét egy őt egészségében megpróbáló nehéz évet követően. „Most nem győzök hálát adni a Jóistennek, hogy megajándékoz mindennap egy fél óra olyan csodálatos idővel, amikor nem tudom, itt vagyok-e egyáltalán. Megélhetem az utolsó vacsora megjelenésének csodáját, amikor a szobámban az íróasztalomnál misézhetek.” Placid atya három „csodáról” beszélt, amit a szentmise – melyben benne foglaltatik Krisztus keresztáldozata, a mi „legnagyobb kincsünk” – jelent. Megünnepelhetjük az utolsó vacsora megjelenését, tudhatjuk, hogy a kenyér színe alatt szentségi valóságában jelen van a megváltó Krisztus, és mi mindannyian a legbensőségesebben érintkezhetünk vele. „Ez a három csoda valósul meg mindennap a szentmisében, és ez a csoda messze felülmúlja a beteggyógyításokat, a halottfeltámasztásokat, a kenyérszaporításokat. Itt maga a megváltó Jézus érintkezik a legközvetlenebbül velem.” Ez ad erőt számára az egész naphoz 100 esztendősen, olyan élet után, mint ami az osztályrésze volt. „Isten olyan csodálatosan szeret, hogy mindennap a szívembe jön a szentmisén a szentáldozásban.”

 

Forrás: Magyar Kurír
Hírek

A pápa egy római plébánián: A pletykálkodó közösség nem jó tanúságtevő

Ferenc pápa január 15-én, vasárnap Róma város püspökeként felkereste az olasz főváros északi részén, a Guidonia Setteville környékén fekvő Szűz Mária-plébániát.

A szentatya a közel négyórás látogatás során találkozott a plébániaközösség különféle csoportjaival, majd szentmisét mutatott be, amelyen Keresztelő Szent János tanúságtételéről beszélt, amit minden kereszténynek követnie kell, méghozzá pletykálkodás nélkül.  

A pápát Luigi Tedoldi plébános fogadta. A papság iránti közelsége jegyében Ferenc pápa először don Giuseppe Berardinót, a templom ötvenéves, két éve súlyos csontritkulással küzdő káplánját kereste fel, akit a plébániaépületben ápolnak. A szentatya az immár magatehetetlen beteg lelkipásztor ágya mellé ült, és a mintegy tízperces látogatás során próbálta megerősíteni papját, akinek feladta a betegek kenetét. Ezt követően a pápa találkozott a különféle plébániai csoportokkal, és külön-külön elbeszélgetett tagjaikkal. Kezdte a plébánia főként idős betegeivel, és találkozott három Down-kóros gyermekkel is.

A legnagyobb létszámú csoport, mely Ferenc pápára várt, a hittanosok közössége volt, köztük a bérmálás utáni haladó csoporttal, akikhez szólva püspökük, Ferenc pápa hangsúlyozta a család alapvető szerepét a hit átadásában. A cserkészek köszöntése után a szentatya örömmel állapította meg, hogy több mint százan vannak azok a plébániai önkéntesek, akik plébánosuk és beteg káplánjuk munkáját segítik, illetve pótolják. Velük beszélgetve a pápa a misszió fontosságát hangsúlyozta, méghozzá egészen konkrét lelkipásztori tanácsokkal. A szentatya köszöntötte az összegyűlt papságot és a plébánia öt szeminarista kispapját, majd a sekrestyében gyóntatott néhány hívőt. Igazi lelkipásztori látogatás volt ez a pár óra, melyet végül a szentmise koronázott meg az évközi időszak második vasárnapján. A szentmise után a búcsúzó pápát a templom előtt ezrek várták, akik kivetítőkön követték a szertartást.

A szentmise homíliájában Ferenc pápa a vasárnapi evangéliumból indult ki, amelyben Keresztelő János tanúságot tesz Jézusról, az Isten Bárányáról, a jelenlévők, köztük saját tanítványai előtt is.

Miért követték a Keresztelő tanítványai Jézust? – tette fel a kérdést a pápa. – Azért, mert volt egy ember, éppen a mesterük, aki tanúságot tett Jézusról. Igen ám, de mi tesz bennünket tanítvánnyá? Az, hogy keresztények vagyunk, jó, és kell is, de lehet ezt úgy is élni, mintha egy futballcsapat szurkolói lennénk! Vagy mintha a hitünk valamiféle filozófia lenne!

Túl azon, hogy megtartjuk a parancsolatokat, ami persze hasznos és jó, kereszténnyé elsősorban a tanúságtétel tesz bennünket. Keresztény ember mindenekelőtt az, aki tanúságot tesz Jézusról, miként az apostolok tették. Az apostolok tanúságot tettek Jézusról, és a kereszténység így terjedt el az egész világon. A tanúságtétel és a vértanúság ugyanaz – tette hozzá a szentatya.

Tanúságot tenni a kicsiben és aztán a nagy dologban is, odaadni az életünket, mint apostolok – jelölte ki a célt ezután a pápa. – Az apostolok megérezték a Szentlelket a szívükben, és követték a sugallatait. Ebben hűségesek voltak. De ugyanakkor a tizenkét apostol közül valamennyi bűnös ember volt, nemcsak Júdás! Vele pedig nem tudjuk, hogy mi történt a halála után, amikor ott volt Isten irgalmassága! A többi apostol is mind bűnös volt: irigykedtek, féltékenykedtek, az első helyet keresték. Még el is árulták Jézust, hiszen mindnyájan elmenekültek és cserbenhagyták, amint elfogták. Péter, tudván, hogy ő az apostolok főnöke, igaz, közeledett Jézushoz, de amikor felismerték, ő, az első pápa, megtagadta Jézust.

Tanúságtevőnek lenni nem azt jelenti, hogy szentek vagyunk, hanem azt, hogy szegény emberként azt mondjuk: „Igen, én bűnös vagyok, de Jézus az én Uram, és én tanúságot teszek róla, és arra törekszem, hogy jót tegyek mindennap, hogy megjavítsam az életemet és az igaz úton járjak” – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd rámutatott, az apostolok ugyan bűnös emberek voltak, de egyben nem vétkeztek: nem fecsegtek, nem pletykálkodtak, nem beszélték ki a másikat. Ebben nagyon derék emberek voltak! Ezzel ellentétben sok közösségben kibeszélik egymást, ráhúzzák egymásra a vizes lepedőt, leszedik egymásról a keresztvizet. A plébániai közösségekben is előfordulnak ilyen problémák, de az a közösség, amelyben kibeszélik egymást, képtelen a tanúságtételre.

Akartok tehát tökéletes plébánia lenni? – kérdezte a hívektől Ferenc pápa. – Akkor ne pletykáljatok! Ha mégis van valami gondod valakivel, menj oda hozzá, mondd meg neki szemtől szembe, aztán mondd meg a plébánosodnak is. Ez azt mutatja, hogy a Szentlélek él a plébánián.

Az Úr adjon nektek ehhez erőt! – zárta vizitációs homíliáját a pápa.

Forrás és kép: Magyar Kurír
Hírek

Békesség e háznak! – Fehérváry Jákó OSB a házszentelés hagyományáról

Fehérváry Jákó bencés szerzetes, teológus írása a házszentelés hagyományáról.

„Békesség e háznak! És minden lakójának!” – szól a köszöntés vízkereszt táján, amikor keresztény családoknál lakásszentelést tartanak. Mire való ez a szokás, miért jó házszentelőt tartani? A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák ezek, amelyek jelzik Isten cselekvését és előkészítik lelkünket annak befogadására különböző élethelyzetekben.

A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör egyik fontos mozzanata. „Az Ige testté lett, és közöttünk vett hajlékot” (vö. Jn 1,14) – ezt ünnepeljük ebben a néhány hétben, és ilyenkor különösen is fogékonyak vagyunk arra, hogy kicsit „otthonosabban” gondoljunk Istenre: az ő hajléka akár a miénk is lehet.

Jó alkalom lehet a házszentelés a család és a plébánia (valamelyik) papjának baráti találkozására. A pap ilyenkor más emberként, „emberként” is megmutatkozhat, és ő is közelről találkozhat egy keresztény család valóságával. A pap számára fontos érintkezési felület ez a családokkal, melyek az Egyház legalapvetőbb sejtjei, Isten szolgája pedig annak megerősítését hozza a családok számára, hogy fontos szerepe van a nagyobb közösség egészében, és az Úr szeretettel törődik az otthonnal. A családegyház kapcsolata erősödik a plébániaegyház nagyobb közösségével.

A közös ima, amelyben az erényes családi életért és a gonosz cselvetéseinek távoltartásáért is könyörgünk, már megteremti azt a légkört, hogy Isten lakást vesz, és működik közöttünk.

Azután a vízkereszti liturgiában megszentelt vizet hinti a pap vagy a családfő a ház vagy lakás minden egyes helyiségébe. Mindenki megilletődve követi a szenteltvizet hintő személyt, aki ha engedik, a ház legeldugottabb zugaiba is eljuthat ilyenkor: a hálószobába vagy a gyerekszobába, az éléskamrába és a mosdóba is – jó, ha semmi nem marad ki a kis körmenetből, amelyet közös éneklés kísérhet. A gyermekek ilyenkor háziállataikat vagy éppen karácsonyra kapott játékaikat is áldásra nyújthatják. Énekelhetjük ilyenkor Mária hálaénekét, a Magnificatot, vagy például a 136. zsoltárt, az állandóan visszatérő refrénnel: „…mert irgalma örökkévaló!”

Mi ennek az értelme? Miért nem elég csak mondjuk a nappaliban hinteni a szenteltvizet? Egyrészről persze, hogy elég lenne. Ám azzal, hogy ilyenkor végigjárjuk a házat, átélhetjük, hogy Isten szerető figyelme az otthon minden szegletére kiterjed, nem marad rejtve előtte semmi az életünkből, és a legelemibb szükségleteink is fontosak a számára. Ő betölti a családi hajlékot. Betölti közös életünket. Semmi sem idegen számára belőle. Hiszen emberré lett, egy lett közülünk!

Otthonainkba kérhetünk a vízkeresztkor megszentelt vízből is: a keresztségünkre, istengyermekségünkre és megtisztulásunkra emlékeztető szenteltvíz része lehet napi imáinknak, szokásainknak is. Sok régi családi hajlékban van szenteltvíztartó a falon.

Végül, a szentelés befejező gesztusaként a bejárati ajtó szemöldökfájára felírják az évszámot, valamint a C + M + B betűket, amelyek a latin mondatot rövidítik: „Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e hajlékot!”. Ez a néhány betű egész évben, nehéz és szép pillanatokban, örömben és gyászban emlékeztethet arra, hogy Krisztus áldó keze minden körülmények között otthonunk felett van. Ez talán abban is segíthet, hogy döntéseinkben, otthoni viselkedésünkben, bűneinkből való felállásunkban tudjunk kihez igazodni. Hiszen Ő nem hagy el bennünket.

Forrás: Magyar Kurir
Hírek

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Varjú Imre atyát

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Varjú Imre nyugalmazott plébánost október 23-án. Az elismerést Surján László európai parlamenti képviselő adta át a pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve-plébániatemplomban a nemzeti ünnepen a Varjú Imre által bemutatott szentmise végén.

img-php-3

Varjú Imre 1978-tól huszonöt évig volt plébános Pestszentlőrincen, és nyugdíjas papként most is ott szolgál az Ibolya utcai Szent József-kápolnában. Idén nyáron ebben az egyházközségben ünnepelte pappá szentelésének hatvanadik évfordulóját, s most, a nemzeti ünnepen ugyanebben a közösségben vehette át a tisztikeresztet. A kitüntetést az 1956-os szabadságharc forradalmárainak odaadó lelki gondozásával induló hat évtizedes, rendkívüli elhivatottságban megélt papi szolgálatáért, valamint a Budavári Nagyboldogasszony-plébániatemplom műemlékvédelmi és szakrális szempontból is kivételes rekonstrukciójának létrejötte érdekében végzett meghatározó tevékenysége elismeréseként adományozta neki Áder János köztársasági elnök.

Az ünnepi szentmisén részt vett Lomnici Zoltán jogász, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke, Dömötör István és Szarvas Attila alpolgármesterek, illetve Nagy Krisztina, a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola Pedagógia Tanszékének vezetője is.

Szarvas Attila XVIII. kerületi alpolgármester köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy a mi generációnk és az utánunk jövők is megismerjék a titkot, ami lehetővé tette 1956 csodáját. Azt, hogy Varjú Imre és a hozzá hasonló fiatalok hitük és elveik szerint éltek, kiálltak az igazságért, becsülettel dolgoztak és vállalták a nehézségeket, az áldozatokat is azért, hogy hivatásukat teljesítsék. Így váltak ők élő, izzó és hiteles példaképekké.

„Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára” (1Pét 4,10) – idézte fel Nagy Krisztina tanszékvezető a szentírási szakaszt, amit Varjú Imre, egykori plébánosa és tanára mottójául választott. – Ezt a szolgáló szeretetet tapasztaltuk meg tőle mindig. Humorral, intelligenciával adta át nekünk a tudását, igazi pedagógusként. Hiteles példát mutatott, hogyan érdemes a hitet közvetíteni.

A szentmisén Tampu-Ababei József plébános és Lejtényi Emánuel káplán koncelebrált. Szentbeszédében Varjú Imre a szentleckéről, Szent Pál Timóteushoz írt második leveléről elmélkedett.

Pál a börtönből írja levelét: a halálos ítéletre vár, mégsem retteg, mert megtanulta, nem kell félni, csak fogni kell Isten kezét. Mérleget készít az életéről, számba veszi a jót és a rosszat is. Misszionáriusként élt, tanítványokat nevelt, ám a „fizetsége” az volt, hogy üldözték, megverték, rágalmazták, visszautasították, cserbenhagyták. „De az Úr mellém állt” – írja Pál, megvallva, hogy bizalma és ereje a Jóistenben volt mindig.

A papok részt kapnak Szent Pál apostoli és igehirdetési küldetéséből – mutatott rá Varjú Imre. – A hűséges szolgálatért esetenként megdicsér a főpásztorunk, néha kitüntetést kapunk. Ám van valami, ami itt, a földön megfizethetetlen, és ami nem a mi érdemünk. Az, ha Pállal együtt elmondhatjuk: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.” Ezt mindannyian egyedül a Szentléleknek köszönhetjük.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét Áder János nevében Surján László adta át, aki rámutatott: a köztársasági elnök döntött úgy, hogy a saját közösségében kapja meg az ünnepelt a kitüntetést, és így talán ez még többet jelent. Az egész közösséghez szól az elismerés, mert ráirányítja a figyelmet arra: itt van köztünk valaki, aki érték, akit érdemes figyelni, követni.

Surján László kiemelte Varjú Imre életútjából 1956. november 4-ét, amikor fiatal papként elvitte az Oltáriszentséget a kórházba, hogy vigaszt adjon azoknak, akik életük utolsó óráit élték. Egy francia felmérés szerint ma a templomba járó katolikusoknak is csak a fele hiszi, hogy a szentmisében valóban Jézussal találkozik. Varjú Imre hősies tette bizonyítja, az Oltáriszentség nem egy darab kenyér, hanem maga Jézus Krisztus. Fontos, hogy ezt tudatosítsuk magunkban, különösen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve – mondta a képviselő.

Varjú Imre a kitüntetés átvételekor felidézte: 1956-ban nem „pesti srác” vagy „hőbörgő csuhás” akart lenni, egyszerűen tette, amit frissen felszentelt papként kötelességének érzett. A börtönben sokszor ébredt arra, hogy aznap kivégzés lesz. Ma is emlékszik a férfira, aki halála előtt hangosan fohászkodott: „Isten, áldd meg a magyart”. Ezt kérjük ma is, imádkozva azokért is, akik már nem lehetnek közöttünk.

Forrás: Magyar Kurir