Családok Lelkigyakorlatos Tábora – július 19–22.
Lelkigyakorlatos táborba hívjuk a családokat idén nyáron is.
Kedves Családok!
A Jézus Szíve Nővérek mióta Magyarországra „visszajöttek”, évről-évre Családi és Gyerektáborral segítik közösségünk családjait a lelki feltöltődésben. Ezt a hagyományt éltetve idén is az Ő segítségükkel megszervezzük a Családok Lelkigyakorlatos Táborát, bár a tábor ideje alatt Nővéreink már Amerikában lesznek, mert a rendi káptalan gyűlésükön vesznek részt. Lelkigyakorlatos együttlétnek szánjuk ezt a pár napot, mert célunk, hogy egyénileg, házaspáronként, és a család egységében is Istenhez közelebb kerüljünk, alkalmunk legyen lelki, testi feltöltődésre és hitünkben való megerősödésre. Az együttlét egyben tábor jellegű is, hisz szeretünk együtt lenni, gondolatainkat megosztani, együtt ünnepelni az Eucharisztiát, és együtt dicsőíteni az Urat sok-sok énekkel és vidámsággal is. Jellegzetessége a Családok Lelkigyakorlatos Táborának, hogy a nap java-részében a szülők és a gyermekek külön vannak. Így lehetőség van a szülőknek is csendben, saját szülői közösségükben elmélyedni egy-egy gondolatban, illetve lehetőségük van a házaspároknak egymást minőségi idővel megajándékozni. A gyermekek korosztályokba osztva vezetők segítségével dolgoznak fel egy-egy témát, játszanak, sportolnak, kézműves foglalkozáson vesznek részt. Szállásunk Tiszavasváriban lesz, ahol ligetes fák között meghúzódó faházakban töltjük ezt a pát napot. Jelentkezni húsvét után a hirdetésekben megadott módon lehet. Szeretnénk bátorítani minden fiatal családot, hogy éljetek ezzel a lehetőséggel!
NFM