Főplébániai KIHÍVÁS FÉRFIAKNAK

EXODUS 90 FÉRFIAKNAK
Az „Exodus 90” olyan kutatás által inspirálódott, mely szerint 90 napig tart, hogy a rossz szokásokat (még a függőségeket is) jó szokásokkal helyettesítsük.
A program a szabadságról szól. 90 napos kihívás a megtisztulásra, meghalni önmagunknak, amit támogatnak bajtársaink Krisztusban, hogy nagyobb belső szabadságot, és végül sokkal tisztább és önzetlen szeretetet érjünk el.
A „lelkigyakorlat” bármilyen szándékra felajánlható, az egyik közös szándék mégis kimondottan a katekumenek (ifi és felnőtt keresztelkedők, bérmálkozók) hitbeli megerősödése lesz.
A kihívásokkal teli 90 napos program február 20-án, szombaton kezdődik, a befejező nap május 23-ára, az idei Pünkösd előtti napra esik.
Összetevők:
Imádság
- Rendszeres napi imádság (összesen 20-60 perc), lehetőleg reggel, délben és este: zsolozsma/rózsafüzér/examen/szentségimádás/…
- A napi szentmise olvasmányok elolvasása és rövid reflexió
- Gyónás (legalább havonta másfél havonta egyszer… illetve súlyos bűnt esetén rögtön)
- Napi szentmise (ez csak ajánlás, mivel sokan nem tudják vállalni)
- Ez alatt a 90 nap alatt elhatározzuk, hogy lemondunk olyan bűnökről, amelyekkel gyakran küzdünk (pl. tisztátalanság, falánkság, alkohol, stb.)
Támogató csoport
- Létrehozunk kb. 10 főből álló csoportokat. Találkozunk hetente 1 alkalommal (személyesen vagy online).
- Összefogunk egy olyan baráttal, aki számon kéri rajtunk, amit vállalunk. Rendszeresen jelentkezünk nála (naponta vagy legalább hetente háromszor).
90 nap önmegtagadás
- rövid, hideg zuhany
- rendszeres intenzív testedzés (sokak számára lehet, hogy ez jelenti a legnagyobb majd kihívást)
- legalább 7 óra alvás
- alkohol nélkül
- desszert vagy édesség nélkül
- étkezések közötti evés nélkül
- szénsavas vagy édes üdítőitalok nélkül
- TV vagy filmek nélkül (kivéve a híreket)
- csak olyan zene hallgatása, amely felemeli a lelket Istenhez
- sportközvetítés nélkül (heti egy megengedett)
- számítógép-használat csak munkára, tanulásra és a legfontosabb elintézendőkre
- okostelefon használata csak a legfontosabb elintézendőkre és beszélgetésekre
- az internetezés korlátozása (csupán a feltétlenül szükséges személyes célokra és lelki feltöltődésre)
- a nem szükséges dolgok megvásárlása nélkül
- a szerda és a péntek szigorú böjti napok (ha orvosilag megengedett)
Vasárnapok és ünnepnapok: lazíthatunk a kihívás fegyelmén, de ne hagyjunk fel vele teljesen (plusz egy óra alvás, tejszín a kávéba, desszert, sör, stb.), Húsvétvasárnap + 1 nap felmentve.
Ezt lelki programot eredetileg férfiak számára találták ki. Kemény munkát vár el mindenkitől, aki belekezd. Alapvetően 18 éven felülieknek ajánlom, de szülői hozzájárulással 16 évesek is vállalhatják már. Természetesen nők, sőt házaspárok is elkezdhetik.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a napirend és a szokások szükséges változása a házastárs és a család életére is hatást gyakorol. Minden változásnak lehetnek pozitív és negatív gyümölcsei. Célunk az, hogy csak a pozitív gyümölcsök maradjanak meg, és ha adódnak is negatív következmények, azokat felismerjük és korrigáljuk. A kapcsolataink (Istennel és a házastárssal kezdve) fontosabbak, mint a kitűzött keretek teljesítése. A keretek vannak a kapcsolataink fejlődéséért! A szombat van az emberért, és nem fordítva.
Férfiként, férjként és apaként a ránkbízottakért szeretnénk adni az életünket, ahogy azt Krisztus is tette. Mivel azonban tökéletlen emberek vagyunk, és nem maga Isten, ezért szükségünk van a ránkbízottak támogatására és visszajelzésére. Csak velük egységben tudunk igazán őértük meghalni, őnekik felajánlani az időnket, energiáinkat (amelyeknek a becsatornázására vállalkozunk most). Ezért ha férj vagy apa vagy, kérd a feleséged, családod hozzájárulását, ha pedig még nem vagy teljesen a magad ura (mert még nem élsz önálló módon, tanulsz, keresed a helyedet, stb.), akkor annak a hozzájárulását, akinek felelősséggel tartozol és akikkel együtt laksz!
Ha nem tudod az egészet bevállalni, akkor vállalj belőle annyit, amennyi a tanulmányok, a munka, a háztartás, a gyerekek, stb. mellett belefér három teljes hónapig az életedbe. Egyetlen ima sem vész kárba. Személyre szabott tervet beszélünk meg, hogy kihívás legyen mindenki számára.
Kedves Feleségek!
Egyezzetek meg a kihívást elfogadó férjetekkel, hogy mi biztosíthatja a kapcsolatotok erősítését ebben a 90 napban! Beszéljétek meg előre, hogy a családi együttlétek meghittségét milyen kiegészítő feltételekkel tudjátok közösen elképzelni, mikor és milyen felmentéseket láttok szükségesnek bizonyos esetekben (pl. születésnapon egy vékony szelet torta a család kedvéért; csecsemő mellé felkelés, akkor is, ha nem lesz meg a 7 óra alvás; randi, akkor is, ha még aznap nem volt sport; stb)!
Továbbá, ha igényetek van rá, akkor valamilyen rendszerességgel össze tudjuk hívni a „feleségek körét”, hogy megoszthassátok valakivel a tapasztalataitokat.
Legyen a Ti ügyetek is a férjetek lelkigyakorlata: kísérjétek imáitokkal, jelezzetek vissza nekik, mondjátok el, hogy mire van szükségetek (reményeink szerint egyre nyitottabb kapukat fogtok döngetni), de kérünk, ne szóljatok bele, hogy mit hogyan csinálunk, ne vegyétek át a felelősséget, ne legyetek számunkra anyák! Legyetek egyszerűen feleségek, akikért most egy kicsit meg akarunk halni magunknak! Köszönjük.
Áron atya
A jelentkezés lezárult, a program elkezdődött. Az imafelajánlásokat nagyon köszönjük.