Húsvét 6. vasárnapja
2024. május 5.
1. A Jézus Szíve klub utolsó két alkalma ebben a tanévben május 6 és május 13.
2. Május 11-én 19 órára Rózsafüzér zarándoklat érkezik hozzánk és nálunk lesz a záró szentmise. Így aznap az esti szentmise 19 órakor kezdődik.
3. Jövő vasárnap alapítványi gyűjtést tartunk a rászorultak számára, a megszokott módon, az erre készített borítékokba helyezett adományok sekrestyében való leadásával.
4. A Loretói litániát májusban, a reggeli szentmisék után (zsolozsma helyett) mondjuk ill. énekeljük, kivéve szerdán és szombaton, amikor az esti szentmise előtt orgonával kísért litániát imádkozunk.
5. Nemzetközi főzőfesztivált szervezünk Pünkösdhétfőre. Már sokan jelentkeztek, de csak szóban. Kérjük az írásos jelentkezést is, hogy plakátot készíthessünk! Írásban lehet jelezni a tárgyi és személyi segítségkérést is, ugyancsak azt a testvérek részéről, ha valakinek van fölajánlható kerti főzőeszköze.
6. Plébániai Sporttábort szervezünk 2024. június 24 – 28-ig a Főplébánia templomkertjében (Budapest, 1181 Batthyány Lajos u. 87/b). Az udvaron naponta foci, tollaslabda, röplabda, asztalitenisz és igény szerint kézműves foglalkozások várják a gyerekeket. Két alkalommal, a héten Szentmise is lesz. Ebédre a közeli étteremből rendelünk ételeket, egy nap pedig a Sárkány Center Kölyökpark játszóházba látogatunk el. A részvételi díj 17000 Ft/fő, de igény szerint testvér kedvezményt biztosítunk. Szórólapokat a hátsó kisasztalról lehet elvinni.
7. Az érdeklődő lányok sekrestyési szolgálata Isten kegyelméből elindult, köszönjük az eddigi jelentkezők munkáját, de még van hová fejlődni, további sekrestyések segítségét kérjük. Azt a korábbi fölvetésünket is megismételnénk, hogy ha családok egy-egy hétköznapi szentmisét „örökbe fogadnának”, azaz vállalnák akkor a fölmerülő szolgálatokat, az igen szép családi program is lehetne.
8. Plébániai építési alapot különítünk el olyan építkezések önerős finanszírozására, amelyekre több év alatt lehet összegyűjteni a szükséges pénzt. Jelenleg három hosszú távú célunk van: a közösségi ház terasza fölé árnyékoló tető építése, a Szent Antal szobor áthelyezése és keresztelő-kápolna kialakítása a helyén, ill. az orgona fölújítását továbbra is az alapítványon keresztül finanszírozzuk. Az építési alapba közvetlen adományt is fogadunk, ill. ha valamely évben több pénzünk marad, mint induláskor, ide helyezzük át. Ugyanakkor az az egyházmegyei rend az építési alap adományaira is érvényes, hogy minden plébániánknak fizetett adományból 9% szolidaritási hozzájárulást fizetünk szegényebb plébániák javára. Ez csak olyan térítésekre nem vonatkozik, mint pl. a Nagytábor vagy a most hirdetett sporttábor tábordíja: azt egészében erre fordítjuk.