Advent 1. vasárnapja – 2020. november 29.
- Az adventi gyertyagyújtás szombatonként van az esti szentmise elején.
- Adventben a Roráte misék hétfőtől szombatig minden nap reggel ½ 7-kor kezdődnek, előtte az Úr angyala imádságot imádkozzuk. A járvány miatt idén sajnos nem lesz zsíroskenyér reggelente.
- Adventben gyóntatásra a járványhelyzetre tekintettel telefonos vagyszemélyes egyeztetés alapján van mód, tehát sajnos gyóntató napokra sem készülünk karácsony előtt. Általános feloldozást fogunk adni advent utolsó vasárnapján. Ismét emlékeztetünk arra, hogy ez a bűnbánat szentségének teljes értékű formája, az is nyilvánvaló persze, hogy nem teljes értékű emberi kommunikáció. Ezt a vészhelyzet után törekszünk pótolni.
- Pásztorjátékot olyan módon szeretnénk tartani, hogy vírusviselt és ezért emberi számítás szerint már nem fertőző gyermek és felnőtt szereplők jelentkezését várjuk. Így a próbák biztonságosak lesznek. Felvétel biztosan készülni fog, a nyilvános templomi előadás lehetősége a járvány alakulásától függ.
- A héten csütörtökön 17 órától első csütörtöki Szentségimádás lesz.
- Pénteken első péntek lesz, Krisztus Urunk halálára emlékezve engeszteljünk bűneinkért!
- Pénteken az evangelizáció iskolája az esti szentmise után lesz megtartva, és közvetíteni is fogjuk. Bibliaóra tehát most pénteken nem lesz.
- Szombaton 17 órától első szombati Rózsafűzért imádkozunk.