szombat, december 2, 2023
Korábbi hirdetéseink

Évközi 25. vasárnap – 2019. szeptember 22.

  1. A héten Pietrelcinai Szent Pio, Szent Gellért, Szent Kozma és Damján, Páli Szent Vince és Szent Vencel ünnepe lesz.
  2. Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat és a házassági évfordulójukat ünneplő Testvéreket.
  3. Köszönjük mindazoknak, akik segítettek a templom tegnapi nagytakarításában! A templom rendszeres takarítása továbbra is minden héten szombaton van a reggeli szentmise után. Kérünk minden Testvérünket, hogy félévente, vagy legalább évente vállaljon 1-1 takarítást.
  4. Köszönjük a „Mélyforrás” közösségnek a tegnapi Templomkerti piknik megszervezését, és mindazoknak, akik hozzájárultak a találkozó tartalmas megvalósításához.
  5. Ettől a héttől kezdve már a hétköznapi szentmisék is a templomban lesznek.
  6. Pénteken már lesz egész napos Szentségimádás a templomban.  Kérjük a kedves Testvéreket, hogy a kijáratnál található jelentkezési lapon jelezzék, mikor tudnak vállalni szentségőrzést. Kérjük az imacsoport vezetőit, hogy amikor közösségükkel vezetett Szentségimádást vállalnak, azt a templomi jelentkezési lapon is tüntessék fel.
  7. Szombaton Kamilliánus lelkinap lesz. Az alkalom délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődik a templomban.
  8. Jövő vasárnap Szentírás vasárnapja lesz.
  9. Az új tanévre vonatkozó plébániai hitoktatás rendje megtalálható a hirdetőtáblán és a honlapon.
  10. Szeptember 30-án, hétfőn este ½ 7-től lesz az ifjúsági szentségfelkészítés (keresztelés, elsőáldozás, bérmálás) kezdő alkalma fiataloknak és szüleiknek. A tanév során a felkészülési alkalmak hétfőnként lesznek este ½ 7-től.
  11. Október 1-től kezdődik a PKH a megszokott időben ¼ 5-től, és keddenként ebben az időpontban lesz a tanév során.
  12. Október 1-től keddenként este ½ 8-tól IFI hittan lesz a plébánián.
  13. Október 2-tól szerdánként este 7 órától lesz a felnőtt keresőknek (katekumeneknek) a közös felkészülés. Előzetes jelentkezés a plébánián adható le.
  14. Október 5-én, szombaton ismét lesz családos csatangolás. Szeretettel várjuk a gyermekeket és szüleiket egy félnapos kirándulásra. Ez alkalommal bekapcsolódunk a Pálos70 gyermekzarándoklatába. Részletek a hirdető-táblán és a honlapon megtalálhatók.
  15. Október 7-én, hétfőn délután 3 órakor lesz a Szent Imre szobor megáldása.
  16. Október 8-tól keddenként folytatódik a Bibliaóra az esti szentmise után.
  17. Október 19-én, szombaton este lesz plébániánk Szüreti Jótékonysági Bálja a Rózsa Művelődési Házban.
  18. Október 23-tól 27-ig lesz plébániánk ifjúsági fesztiválja, a DÉLFESZT. Részleteket később hirdetünk.