Évközi 24. vasárnap 2019. – szeptember 15.
- A héten Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök, Bellarmin Szent Róbert püspök, Szent Januáriusz püspök, Kim Taegon Szent András, Csong Haszang Szent Pál és társaik, koreai vértanúk és Szent Máté apostol ünnepe lesz.
- Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat és a házassági évfordulójukat ünneplő Testvéreket.
- Ma a 9-es mise után lesz a tájékoztató az elsőáldozásra való felkészülésről. Első tanítási időpont vasárnap október 6-án lesz 10:15-től 11:15-ig a gyerekeknek a nővérek házában, szülőknek a plébánia nagy teremében. Idén kérjük, hogy a szülők is vegyenek részt a felkészülésben. Így együtt tudunk működni és örömmel láthatjuk a gyermekek lelki fejlődését. Jelentkezni a plébánián lehet. A tanév során elsőáldozási felkészülés minden hónap 1. és 3. vasárnapján lesz. A Szent Lőrinc Iskola diákjainak egy másik időpontban külön tájékoztatójuk lesz az iskolában.
- A következő héten hétköznap még a plébánián, szombat estétől már újra templomban lesznek a szentmisék.
- Baba-mama klub szeptembertől újra indul. Az első alkalom szerdán délelőtt 9 órától lesz. Tudnivalók a hirdetőtáblán és a honlapon olvashatók. Érdeklődni Nagy Szilvinél és Tímár Esztónál lehet.
- Csütörtökön este 20 óra 21 perctől újra lesz apakör. Minden édesapát szeretettel várunk a közösségi házban.
- Pénteken még egész napos szentségimádást a templomi munkálatok miatt nem tudjuk megtartani.
- Szombaton a reggeli szentmise után szeretnénk a templom nagytakarítására segítséget kérni. A fűtéskorszerűsítés után most lesz lehetőségünk az egész templom kitakarítására, melyhez minden segítő kezet köszönettel várunk.
- Szombaton délelőtt 10 órától családi piknikre hívjuk a kedves testvéreket, amelynek keretében plébániánk kis közösségeinek a gyümölcseit is megismerhetjük. A találkozó délután 2 óráig lesz, melynek keretében bográcsozás is lesz.
- Szeptember 21-én délután 2 órától a BOK csarnokban ForrásPont lesz fiatalok részére, amelyre előregisztráció szükséges a NEK honlapján. Ez egyben a plébániánk első ifjúsági programja is. A közös utazással kapcsolatban Áron atyát keressék.
- Kérjük a kedves testvéreket, hogy a vasárnapi szentmisékre tíz perccel korábban érkezzenek, hogy szentmise előtt rövid énekpróbát tudjunk tartani.
- Az új tanévre vonatkozó plébániai hitoktatás rendje megtalálható a hirdetőtáblán és a honlapon.
- Kamilliánus lelkinap lesz 2019. szeptember 28-án. Az alkalom délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődik a templomban.
- Szeptember 30-án, hétfőn este ½ 7-től lesz az ifikatekumenátus, vagyis az ifjúsági szentségfelkészítés, (keresztelés, elsőáldozás, bérmálás) kezdő alkalma fiataloknak és szüleiknek. A tanév során a felkészülési alkalmak hétfőnként lesznek este ½ 7-től.
- Október 1-től kezdődik a PKH a megszokott időben ¼ 5-től, és keddenként ebben az időpontban lesz a tanév során.
- Októbertől folytatódik a Bibliaóra keddenként az esti szentmise után.
- Október 2-ától szerdánként este 7 órától lesznek a felnőtt keresőknek (katekumeneknek) közös felkészülése. Előzetes jelentkezés a plébánián adható le.
- Október 19-én, szombaton este lesz plébániánk Szüreti Jótékonysági Bálja a Rózsa Művelődési Házban.
- Október 23-tól 27-ig lesz plébániánk ifjúsági fesztiválja a DÉLFESZT. Az eseménnyel kapcsolatban a facebook-on (délfeszt) és az instagram-on (delfeszt) lehet tájékozódni.