csütörtök, szeptember 21, 2023
Korábbi hirdetéseink

2018. december 23.

Advent 4. vasárnapja

  1.  A héten Karácsony, Urunk születése, Szent István, Szent János, Aprószentek, Becket Szent Tamás és Szent Család ünnepe lesz.
  2.  Isten éltesse a névnapjukat, születésnapjukat és a házassági évfordulójukat ünneplő Testvéreket.
  3. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a templom díszítésében és takarításában részt vettek.
  4. Hétfőn reggel lesz idén az utolsó Rorate szentmise, utána pedig gyónási lehetőség.
  5. December 24-én délután 4 órakor lesz a Pásztorjáték templomunkban. Minden családot szeretettel várunk.
  6. A Főplébánia templom, valamint a két kápolna ünnepi miserendje a hirdetőtáblán és a honlapon olvasható. Karácsony napján vasárnapi miserend lesz, másnapján pedig reggel ½ 8-kor és este 6 órakor lesz szentmise.
  7. December 25-én, Karácsony napján a ½ 11-es szentmisén templomunk kórusa énekel.
  8. Megjelent a Szív-Hang újságunk legújabb száma, amelyben az ünnepi miserend is megtalálható. Ezúton jelezzük, hogy az irodai szolgálat december 27-én délután, 28-án pedig délelőtt lesz, eltérően az újságban megjelenttől.
  9.  Jövő vasárnap a ½ 11-es szentmisén lesz a házaspárok megáldása, amelyre ifjú és régebb óta ifjú házaspárokat várunk szeretettel.
  10.  Szilveszter napján reggel ½ 8-kor és délután 5 órakor lesz szentmise. Szilveszter éjszakáján éjfél előtt fél órával már nyitva lesz a templom, éjfélkor pedig hálaadó imádsággal köszöntjük az új évet.
  11.  A hátul kitett asztalon karácsonyi képeslapokat találunk. Vihetünk belőle olyan ismerőseinknek, szomszédainknak, akik még keresők, és a képeslapon látható Betlehemi kép által el tudjuk vinni számukra a karácsonykor született Kis Jézus szeretetének üzenetét.
  12. Már lehet szentmise szándékot előjegyeztetni a 2019. évre a sekrestyében és a plébánián egyaránt.
  13. 2019. február első hétfőjén kezdődik a következő Jegyes kurzus, amelyről részletek a hirdetőtáblán és a honlapon olvashatók.
  14.  Plébániai események időpontjai mostantól a honlapunkról is elérhetőek a plébániai online naptárban.
  15. Az adatvédelmi törvény előírásának nehézségei miatt, ami az egyházi helyzetre való értelmezésének kiforratlanságából adódik, idei évben sajnos nem kerül postázásra a köszönőlevél, hanem ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik egyházi hozzájárulásukkal, valamint adományaikkal támogatták plébániai közösségünket.