péntek, március 29, 2024
KiemeltKorábbi hirdetéseink

Évközi 4. vasárnap

január 29.

1.     Saját farsangunk február 19 vasárnap, du. 4 órakor kezdődik, az Apatánc első próbájára már most a zsíroskenyerezés után várjuk a vállalkozó édesapákat. Az Apatánc szervezője Náfrádi Attila.

2.     Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz február 2-án, a megszentelt élet világnapja. Urunk bemutatását a templomban gyertyaszenteléssel ünnepeljük. Szentmise este 6 órakor lesz, hozzanak gyertyát!

3.     A héten elsőcsütörtök, az esti mise előtt, 17 órától szentségimádás lesz.

4.     Bibliaóra lesz, a szokott időben, pénteken este 7 órakor.

5.     Képviselőtestületi ülést tartunk Február 3-án pénteken este 8 órától a Bibliaóra után.

6.     A hónap első péntekén ne feledkezzünk meg az engesztelésről.

7.     Február 5-én, a hónap első szombatján 17:30 h-kor a rózsafüzért mondjuk.

8.     Új élet Krisztusban kurzust szervez a Szent András Evangelizációs Iskola február 10-12 között, azzal a céllal, hogy a hit örömét jobban felfedezzük. Részletek a kitett szórólapon, illetve jelentkezni a kitett jelentkezési lapon lehet.

9.      A jegyes kurzus február 13-án kezdődik. Jelentkezni a plébánia elérhetőségein lehet, ill. a plébánia honlapján a „szertartások”-fül alatt a „házasság” menüpontban részletes tudnivalókat találhatunk.

10.           Pesterzsébeti Főplébánián 2023. február 18-án 19:00 órai kezdettel ifjúsági farsangi bál lesz a dél-pesti plébániák 15-30 év közötti fiataljai részére. A farsangi bálra a belépőt a helyszínen lehet váltani 1500 Ft-os áron.

11.           A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola ismerkedő foglalkozást, „iskolacsipegetőt”, nyílt órákat és természetesen felvételt hirdet, részletek a kitett plakáton.

12.  A Liliomkert Katolikus Óvoda is felvételt hirdet. Részletes információkat találnak a plébániai faliújságra kihelyezett plakáton és az óvoda honlapján.

13.  A Jézus Szíve Nővérek várják a jelentkezéseket a nyári táborokra.

(Családi tábor: 2023. július 6- július 9-ig Tiszavasvári

gyerektábor (ott alvós): 2022. július 16-22-ig Ráróspuszta)

Jelentkezni a je***************@gm***.com e-mail címen, vagy a nővéreknél lehet.